Általánosságban véve elmondható, hogy a vadonatúj 4-es BMW egy megosztó modell lett, mindez pedig többnyire jót jelent, hiszen sokat beszélnek róla az emberek. Vélhetően az értékesítési számokban sem látszódik majd nagy visszaesés az új hűtőrács-dizájn miatt, ám ettől függetlenül érdekes lesz látni, hogy a számokat az új, vagy épp a meglévő ügyfelek fogják-e pörgetni.
A helyzet ugyanis az, hogy míg a BMW-rajongók jelentős hányada nincs elájulva az új orrkialakítástól, addig a márkától eddig távolabb helyezkedő személyek mintha közeledni kezdenének, legalábbis az interneten fellelhető véleményekből erre lehet következtetni.
Sok választása persze a rajongóknak és meglévő ügyfeleknek sincs, ha továbbra is a bajor gyártó modelljeiben gondolkodnak, ugyanis a jövőben több típus esetében is megfigyelhető lesz az új hűtőrács, amelyhez a BMW szerint idővel a most még fanyalgók is hozzászoknak.
Bárhogy is legyen, az új 4-es sorozat gyártása a hónap elején elstartolt, most pedig egy 15 perces videónak köszönhetően azt is megfigyelhetjük, hogy milyen folyamatokon meg át a modell a dingolfingi üzemben, mielőtt kereskedésekbe kerül.
Galéria: 2021 BMW 4 Series, 5 Series production at Dingolfing plant
A szóban forgó létesítmény csak egy a BMW Group tulajdonában álló 31 üzem közül, ám Európában egyértelműen ez a legnagyobb gyáruk, amit a számok is alátámasztanak, hiszen naponta mintegy 1500 darab 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os, 7-es és 8-as sorozatú modell gördül le a gyártósorról.
A BMW elektromos autókra való átállásának előfutára, így egyik legfontosabb darabja a BMW Concept i4, mely márciusban hivatalosan is bemutatkozott, többek között ezzel a videóval: