A Handelsblatt értesülései szerint a Volkswagen meghozta a döntést, és leváltja a szoftverfejlesztő részleget eddig irányító Christian Sengert, miután a szoftverhibák az új Golf és a tisztán elektromos-hajtású ID.3 piacra dobását is erőteljesen hátráltatták.

Senger ugyanakkor nem távozik a vállalattól, ugyanis a lap úgy tudja, hogy a Volkswagen Csoport vezérigazgatója, Herbert Diess azt szeretné, ha a szakember továbbra is a cég kötelékében maradna, ám pályafutását ezt követően már biztosan egy másik területen folytatja.

Senger még 2016 januárjában csatlakozott a német gyártóhoz, előtte 2008 és 2012 között a BMW alkalmazásában állt, majd 2012 és 2016 között a Continentalnál is munkát vállalt.

A Volkswagen háza táján szinte naponta röppentek fel hírek a különböző szoftverproblémákkal kapcsolatban, melyek közül a legsúlyosabb az volt, amikor kiderült, hogy a vállalat tesztvezetői naponta mintegy 300 hibát jelentenek. Beszámolók szerint a problémák az új szoftver alapjaiban gyökereznek, ugyanis a különböző elemei nem értik meg egymást, így problémák keletkeznek.

A Suddeutsche Zeitung korábbi beszámolója szerint Herbert Diess vezérigazgató “abszolút katasztrófának” írta le a helyzetet, így ennek fényében meglepőnek nevezhető, hogy a vezetői pozícióban történő csere egészen eddig váratott magára.


Még idén bemutatkozik a Volkswagen Golf nyolcadik szériájának egyik emelt teljesítményű változata, a GTI TCR. A modellt a gyártó már a Nürburgringen teszteli.