Mindezt Rolf Michl, az Audi Sport értékesítési-és marketingrészlegének vezetője erősítette meg, aki bejelentésével cáfolta azokat a pletykákat is, melyek szerint a gyártó a hátsókerék-hajtásban és az Európai Unió nyomásgyakorlásának hatására a csökkentett károsanyag-kibocsátásban látja a jövőt.

“A legutóbbi R8 V10 esetében hátsókerék-hajtást használtunk, ám a hagyományunkhoz egyértelműen a Quattro-hajtás társul. Biztonságot, remek állóképességet, kezelhetőséget és versenyképességet ad, és én magam egyetlen panaszt sem hallottam senkitől ezzel kapcsolatban, még a jövőben piacra kerülő elektromos-meghajtású típusok kapcsán se. A megközelítésünk ugyanolyan marad, mint eddig, a Quattro-hajtás szerves részét képezi majd RS-modelljeinknek”, mondta a vezető.

Mich szót ejtett az Audi R8 jövőjéről is, és elmondta, hogy a típus a vállalat egyik legfontosabb autója, ezért az Audi Sport a jövőben is számol majd vele. Más kérdés, hogy a következő-generációs R8 a megszokottól biztosan eltérő lesz, ugyanis az Audi Sport vezérigazgatója, Oliver Hoffmann már korábban jelezte, hogy elektromos-hajtásban gondolkodnak, ám arról egyelőre nem ejtett szót, hogy tisztán elektromos vagy hibrid meghajtásra kell-e számítanunk.


Az Audi 2019 végén nagyszabású felújításba kezdett, már ami autóparkjukat illeti, ez alól az RS 7 Sportback sem lehetett kivétel. Íme egy rövid videó, mely jól bemutatja az újdonságokat.