Amikor a modellt készítették, még szinte ismeretlen fogalom volt az elképesztően magas fenntartási költség és az annál is magasabb alkatrészköltségek, a Ferrari egyszerűen épített egy olyan autót, amely megadta az emberek a kellő adrenalinlöketet és szabadságérzetet.

Sajnos azonban pont azért, mert remekül sikerült sportautóról van szó, nem kerülhette el a sorsát, nevezetesen azt, hogy az utak helyett értékmegőrzés céljából a fűtött garázsokba kerüljön.

Nagy szerencse azonban, hogy mindig akad néhány kivétel, mint például az alábbi felvételen látható példány is, amellyel már 67 ezer kilométert tett meg a tulajdonosa. A relatíve magas futásteljesítmény ellenére a beszámolók szerint az autó semmilyen hibát vagy rendellenességet nem produkál, az pedig a felvételen is látható, hogy gyakorlatilag kirobbanó formában van.

A szóban forgó példány egyébként 4.4 literes V8-as szívómotorral és hatfokozatú automata váltóval szerelt változat, amely 8500-as fordulatszám mellett 490 lóerős teljesítménnyel örvendezteti meg az utastérben helyet foglalókat. A modell gyári állapota szerint 1517 kilogrammal mérlegelt, végsebessége pedig 315 km/órában került limitálásra.

Hogy milyen lehet vele padlógázon száguldani, azt az alábbi videó remekül szemlélteti, ugyanis a Ferrari vezetője csak 310 km/órás tempónál emelte le a lábát a gázról.


A Ferrari a 2019-es, jobban megnyomott évét egy új Grand Tourer bemutatásával zárta, ez a Roma: