A Ferrari SF90 Stradale nemrég több újságíró kezében is megfordult, ám amíg várunk az első tesztek eredményeire, a Motorsport Magazine bejelentkezett egy videóval, amelyben a sportautó gyorsulási képességeit szemléltetik.

A minden jelenleg elérhető csúcstechnológiát felvonultató SF90 Stradale papíron hasonlóan kiváló teljesítményt ígér, mint amit a LaFerrari nyújt, ám jelentősen olcsóbban, így nem lepődnénk meg, ha az idő múlásával igazi sikermodellé válna.

A gyártó hivatalos adatai szerint a sportautó 2.5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára és 6.7 másodperc alatt sprintel 0-ról 200-ra, innen pedig a gyorsulás egészen 340 km/óráig tarthat.

A Ferrari fioranói tesztpályáján elvégzett gyorsulásnál ideális körülmények és mindenféle kerékkipörgés nélkül ezek az adatok elérhetőnek is tűntek, mi több, még javultak is, ugyanis a 100-as sprint mindössze 2.3, a 200-as pedig csak 6.5 másodpercet vett igénybe, vagyis két tizedet sikerült faragni a gyártó által közölt értékből.

Az SF90 Stradale meghajtásáról egy középen elhelyezett 4 literes, ikerturbós V8-as erőforrás felel 800 lóerős teljesítménnyel és 800 Nm-es csúcsnyomatékkal. Az autó emellett három villanymotort is felvonultat, melyek közül egy a 8-fokozatú duplakuplungos váltó és az erőforrás között, kettő pedig az első tengelyen került elhelyezésre, hozzájárulva ahhoz, hogy a kombinált összteljesítmény az 1000 lóerőt is elérje.


A Ferrari a 2019-es, jobban megnyomott évét egy új Grand Tourer bemutatásával zárta, ez a Roma: