A beadvány szerint a fő problémát az jelenti, hogy a Tesla többet ígér a vásárlóknak, mint amire az Autopilot rendszer valójában képes, ez pedig az elégedetlen vásárlókon túlmenően akár balesetbeszélyt is eredményezhet.

„Az első fontos dolog, hogy az önvezető technológiák használatának jogi keretrendszere jelen pillanatban még egy nem létező dolog Németországban, emellett pedig hab a tortán, hogy az Autopilot rendszer bizonyos funkciói nem is úgy működnek, ahogyan azokat a reklámozza a vállalat”, nyilatkozta Andreas Ottofuelling, a pert indító szervezet ügyvédje.

A kaliforniai autógyártó számára nem ismeretlenek a hasonló jellegű panaszok, amik főként azután sokasodtak meg, hogy 2016-ban elérhetővé tették a „Full Self Driving”, vagyis teljes mértékű önvezetést ígérő csomagjukat. Ma már 2020 van, de a Tesla még mindig arra kéri a vásárlókat, hogy folyamatosan figyeljék az autó viselkedését, és álljanak készen arra, hogy bármelyik pillanatban szükség lehet a beavatkozásukra.

Amennyiben a szervezet sikerrel jár, a Teslának minden önvezetéssel kapcsolatos állítást el kell majd távolítaniuk a weboldalukról, ám ennél nagyobb csapás lehet, hogy az európai ügyfelek talán a jelenleginél is kevesebb funkcióját használhatják majd a rendszernek.

Eközben Elon Musk nemrég arról beszélt, hogy nagyon közel járnak a 5-ös szintű önvezető rendszer megalkotásához.


A Tesla a Model Y nevű SUV-val szeretné még jobban maguk felé borítani az amúgy is nekik kedvező villanyautó-piacot, és tekintve, hogy fél évvel a tervezett előtt tudták piacra dobni, minden esélyük megvan erre, ezt ünneplik a következő videóval.