Így történt ez a fenti fotón látható Nissan GT-R esetében is, ugyanis annak tulajdonosa szemmel láthatóan nincs a helyzet magaslatán, ha az autó stílusos átalakításáról van szó. A sportautó ugyanis annyi kiegészítő elemet felvonultat, hogy megszámolni sem lenne könnyű, de azért említsünk meg ezek közöl néhány figyelemreméltót.
A tetőn például rögtön helyet kapott egy örvénygenerátor, amely ennél jóval stílusosabb formában a Honda Civic Type R-nél is megtalálható. Ha mindez nem lenne elegendő, a hátsó szélvédő is kapott néhány lamellát a légáramlatok egyenletesebb terelgetése érdekében, de nem maradt érintetlen a hátsó szárny sem, amelyre szintén ráaggattak még néhány extra légterelő elemet.
Kicsit lentebb, a lökhárító környékén sem sokkal jobb a helyzet, sőt. A Honda Civic Type R-nél megfigyelhető nagy méretű légkivezető nyílások ide is felkerültek, ám kifejezetten ízléstelen formában, sőt, egy rendszámtábla fölött elhelyezett újabb légterelővel kis híján még össze is kötötték őket.
Sajnálatos módon a frontrészről nem készült fotó, pedig ezt a hátsó felépítést látva nagyon kíváncsiak lettünk volna rá, hogy elől milyen szintig merészkedett a képzelőerő.
Videón a Pagani legújabb kreálmánya, a közel 830 lóerős Huayra Imola, amely mindössze 1246 kilogrammos száraz súllyal mérlegelt.