Általában az autógyártók felelősek egyes modellek felújításáért, a mostani eszméletlen tuningot azonban a JMS hajtotta végre.

Valójában milyen frissítések is láthatóak ezen a Porsche 911-en? Nos, a legszembetűnőbb változtatásokat talán a kerekeken figyelhetjük meg. Az OZ Ultraleggera szettjén hat duplaküllős mintázat található, az átmérőjük pedig elöl is és hátul is nagyobb az alapértelmezett méretekhez képest.

Galéria: Porsche 911 felnik

A matt bronz fényezés a cég szerint egyrészt kihangsúlyozza a felnik fontosságát, másrészt a motorsport világát idézi; a 235/35-ös első abroncsok és a 305/30-as hátsó kerekek egyúttal kontrasztba helyezik a belső és a külső dizájnját a fehér festéssel és az oldalsó kék csíkokkal.

A 997-es generáció ezen modellje a kerekeken kívül teljesen gyári állapotban van. Egy 3,8 literes atmoszférikus hathengeres bokszermotor dübörög a sportkocsiban, amely 400 Nm forgatónyomaték mellett 6 600-as fordulatszámon 355 lóerő leadására képes.

A Porsche 2009-es évközi upgrade-jével 380 lóerőre növelték az összteljesítményt, így az autónak mindössze 4,5 másodperc kell ahhoz, hogy felgyorsuljon 100 km/h-ra, a végsebességét pedig 298 km/h-ban határozták meg.

A standard Carrera 4S-ben "csupán" egy 340 lóerős erőforrás dolgozott 285 km/h-ás csúcssebességgel, amely 3 tizeddel lassabban gyorsult fel 100 km/h-ra.


Taycan ide vagy oda, a 911-es már évtizedek óta a Porsche zászlóvivője, amely folyamatosan újabb és újabb sorozatokat él meg, ezek közül a Turbo S a következő, amely megújul: