1992-ben a japánok az OX99-11 V12-vel korábban már megvalósították a Forma1-es technológiával rendelkező szupersportkocsijukat.

A 90-es évek kezdetén a többnyire motorbiciklijeiről ismert Yamaha Forma-1-es erőforrásokat is készített az istállóknak.

A motorsport királykategóriájában való szereplésükön felbuzdulva az angol IAD mérnökcsapatával együttműködve megterveztek és legyártottak egy igazán egyedi prototípust, az OX99-11 V12-t, amely a maga 3.5 literes, tizenkét hengeres motorjával 10 000-es fordulatszám mellett hatsebességes manuális váltó segítségével 400 lóerő leadására volt képes.

Az autóban az ülések tandemben voltak elrendezve, pontosan úgy, mint például a Forma-1-es futamok előtt felvonuló kétüléses, átalakított bemutató-versenygépeken. Sajnos a Yamaha autója sosem került tömeggyártásba, így örökre koncepció maradt.

Nemrég Gaspere Conticelli olasz tervező elhatározta, hogyan nézhetne ki manapság a japán szuperautó mása, az OX-2020.

Galéria: Yamaha OX 2020 renderkép

Mint ahogyan az első három megépített OX99-11 V12 prototípus, úgy az OX-2020 is vörös festést kapott különleges dizájn mellett. A legszembetűnőbb eltérés az elődjéhez képest az elülső lökhárító kinézete, amely ketté van osztva, így hatalmas leszóritóerővel tapadnak a kerekek az aszfalthoz.

Az OX-2020 egy vérbeli középmotoros autónak lett megálmodva, ezért az oldalán és a tetején óriási légbeömlők találhatóak, amelyek hűtik a belül szunnyadó erőforrást. Az OX99-11 V12-höz hasonlóan szintén tandem ülésrendszer került a felettébb futurisztikus utastérbe, de az OX-2020 hátulján lévő motorháztető hűtőnyílása és a négy részre osztott hátsó lámpák kialakítása szintén azonos az elődjével.