A német gyártó szerint nem azt az üzenetet közvetítette a film, amit szerettek volna, emiatt határozták el magukat lépésekre.

A „sajnáljuk” szó mostanában mélyen beágyazódott a Volkswagen szókincsébe, és volt is miért bocsánatot kérniük az utóbbi években, kezdve a Dieselgate-botránytól Herbert Diess náci szlogenekre emlékeztető kijelentésén át az igazgatótanács tagjainak a szivárogtatással való megvádolásáig.

A wolfsburgi márka legújabb bocsánatkérése egy rasszista Golf-reklám miatt volt aktuális, melyet a közösségi médiában tettek közzé, majd nemrég el is tüntettek. A rövid videóban a kompakt ferdehátút kérdéses módon (feketéket bábként használva) reklámozták, ami egy sor kritikát szült.

Ahelyett, hogy a szőnyeg alá seperték volna, a VW lépéseket tett, hogy ilyen a jövőben ne fordulhasson elő, így új szűrőkön kell végigmennie reklámjaiknak, új etikai és kulturális képzéseket indítanak, csapataikat pedig sokszínűsítik és egy horizontális médiaszervezetet hoznak létre, amely a hasonló helyzetekre reagálhat.

Hilfrud D. Werner, a VW feddhetetlenségéért és jogi ügyeiért felelős igazgatósági tagja elmondta: „Az igazgatótanács nevében szeretnék hivatalosan bocsánatot kérni a kulturális érzéketlenségünkért. Megsértettük azon értékeket, melyekre a Volkswagen alapul."

„Állítjuk, hogy nem voltak rasszista szándékaink. Miután 400, összesen 16,5 gigabyte méretű fájlt átvizsgáltunk és belső interjúkat végeztünk az ügyben szereplő belső és külső érintettekkel, több érzéketlenségi és eljárási hibát fedeztünk fel, és most célzott lépéseket teszünk ezek ellen.”

A cég marketingigazgatója, Jochen Sengpiehl szerint „a fő hiba az, hogy nem fedeztük fel a videó rasszista elemeit. Ezért a hibáért elnézést kérek a csapat nevében. Az egyik legfontosabb levont következtetés, hogy kontextuson kívül is vizsgálnunk kell a reklámokat. Minden reklámnak egyértelműnek kell lenni, még a kontextus nélkül is. Személyesen fogok gondoskodni róla, hogy a meghozott lépéseket átültessük a napi működésünkbe.”

Jürgen Stackmann, a VW személyautó-részlegének kereskedelmi és marketingigazgatósági tagja így nyilatkozott: „Ismét szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, akinek az érzéseit a nem túl átgondolt film megsértette. Ez egy ébresztő volt számunkra. Minden nap küzdenünk kell a rasszizmus ellen.”


A Volkswagen Atlas egy, a dél-amerikai piacra szánt új SUV, mely azonban a későbbiekben Európába is megérkezhet. Így mutat: