Egy székesfehérvári Renault Thalia tulajdonos egy egészen új dimenzióba emelte ezt a két tételmondatot. A finoman szólva sem szabályos megoldás keretében ugyanis a tetőcsomagtartóját 7, azaz hét fotellel pakolta meg.

A Fejér megyei rendőrök még június 20-án, a székesfehérvári Seregélyesi úton kapták el a sofőrt, aki a megengedettnél igencsak több árut akart elszállítani a kocsija tetején. Az elkövető egy 34 éves velencei férfi, aki nem csak túl sok fotelt szállított, de még azokat sem rögzítette megfelelően.

A rend őrei természetesen nem hagyhatták annyiban az eseménysort, ugyanis ez a jelenet szürreális és a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyezteti. Ebből kifolyólag a férfivel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, és egészen addig visszatartották, amíg egy teherszállító jármű a rakomány szabályos továbbvitele érdekében a helyszínre nem érkezett.

Forrás: Police.hu


A Renault bemutatta legújabb tanulmányát, mely egy elektromos-hajtású SUV lett. A futurisztikus megjelenésű modell akár 700 kilométer megtételére is képes lehet.