Az igazgatóság egy tagja mondta el, milyen távokat lehet megtenni a rengeteg érkező BMW-hibriddel és egy érdekes programra is fényt vetett.

A BMW több elektromos autón, pl. az i4-en és az iNexten is dolgozik, de ettől még nem feledkeztek meg a hibridekről sem. Épp ellenkezőleg, az igazgatótanács tagja, Pieter Nota elárulta, olyan hálózatról tölthető hibriden dolgoznak, ami akár 100 km-t is tud menni elektromosan.

Nota hozzátette, a cégnek év végére 12 hibridje lesz, és nem ez lesz a vége. Emellett úgy számol, az eladások növekedni fognak és a villamosított modellek 2025-re már a cég eladásainak 15-25%-át tehetik ki. Európában már 2021-ben elérnék a 25-ös, 2025-re az 50%-os határt.

Az elektromos roham ellenére Nota szerint a hibridek az „arany középút”, mivel rövid távokon elektromosan, hosszabb utakon pedig újratöltés nélkül is lehet őket használni. Ezzel szerinte elsősorban azoknak hasznos, akik munkába rövidebb utakat tesznek meg, de csak egy autójuk van, és hosszabb kirándulásokat is meg kell tenniük.

Bár egyes cégek kizárólag a villanyautókra koncentrálnak, Nota szerint a BMW nem hisz ebben a megközelítésben. Ehelyett többféle választást akarnak kínálni, hogy a vásárló maga válassza ki a neki legmegfelelőbbet. A következő 7-es sorozat például benzines, dízeles, hibrid és elektromos motorral is kapható lesz.

Végül, de nem utolsó sorban Nota bejelentette, hogy a BMW egy díjazási programon dolgozik hibrideket használó ügyfeleinek. Erről sokat nem tudni, de elmondta, a sofőrök minden elektromosan megtett kilométer után pontokat kapnak majd, amiket ajándékokra válthatnak be. Hogy milyen ajándékokra, arról nem beszélt, mindenesetre jó ösztönzőnek tűnik, hogy az emberek kihasználják a villanymotor adta lehetőségeket.


Megérkezett az első hivatalos videó a BMW Concept i4-ről, amely elkészülte után komoly fegyver lehet majd a bajor gyártó kezében.