A Nissan szövetségese, a Renault is bemutatta, hogyan szervezik át magukat a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére. A cégcsoport fix költségeiket kétmilliárd euróval akarja csökkenteni a következő három évben, hogy visszanyerjék versenyképességüket és „bebiztosítsák hosszú távú fejlesztéseiket a szövetség keretein belül”.
Ilyen mértékű spórolásra a munkaerő, a gyártási kapacitás és az autókon belüli alkatrészek sokszínűségének csökkentésével van lehetőség. Egészen pontosan majd 15 ezer dolgozótól készülnek megválni világszerte és 3,3 millióra szeretnék a jelenlegi évi négymilliósról csökkenteni legyártott autóik mennyiségét.
A cég szerint a „munkaerőoptimalizálási” projektet újraképzésekre, belső mobilitásra és önkéntes felmondásokra alapoznák. Három év alatt 4600 francia és tízezer globális pozíciójuk szűnhet meg. Franciaországban a Renault a stratégiai szegmensek köré fog szerveződni, ezek a villanyautók, a kisáruszállítók, a körkörös gazdaság és a nagy értéket képviselő találmányok.
A csoport felépülésének centrumában három francia regionális központjuk lesz. A douai és maubeuge-i üzemek a villanyautókért és a kisáruszállítókért felelnek majd, míg a flinsi és guyancourti gyárakat átszervezik.
Az Alpine A110 hazája, a dieppei gyár a sportkocsi sorozatának legyártásával át lesz alakítva, így annak nem is lesz utódja. A gyártó emellett a fonderie de bretagne-i telephely stratégiai felülvizsgálatát is kezdeményezte.
A cég emellett a tervezett román és marokkói kapacitásbővítést is felfüggesztette és ehhez igazítja orosz gyárainak termelését is. Termékek szempontjából a Renault a hatékonyság növelésére és a tervezési költségek csökkentésére a szövetség vagyonára támaszkodik majd. A cég a komponensek sokszínűségét csökkenti, növeli a több helyre jó komponensek számát és egy vezető-követő rendszert építenek ki a szövetségen belül.
Legfontosabb technológiai fejlesztéseik az Île-de-France környéki tervezőközpontokba lesznek összpontosítva, ez a külföldi és csak bedolgozó kutatóközpontok optimalizálását is magával hozza. A Renault szerimt az átalakítási tervek költsége nagyjából 1,2 milliárd euró lesz.
A Renault bemutatta legújabb tanulmányát, mely egy elektromos-hajtású SUV lett. A futurisztikus megjelenésű modell akár 700 kilométer megtételére is képes lehet.