A 2016 óta több, mint 300 ezer példányban értékesített Ateca nagy szerepet játszott az ibériai márka rekordszintű terjeszkedésében. Mindössze négy év után azonban a Seat úgy döntött, ideje frissíteni első számú SUV-jüket, ugyanis négy év alatt találtak dolgokat, amiket lehet tökéletesíteni.

Ezek ebben az új verzióban köszönnek vissza. Ahogy a galéria mutatja, a stílusbeli alakítások láthatóak, de nem jelentősek. A modellre felkerült a gyártó új hűtőrácsa, melyek a Tarracón és az új Leonon mutatkoztak be. A fényszórók is átestek némi munkán, kevésbé tűnnek agresszívnak.

Galéria: 2021 SEAT Ateca facelift

Hátul inkább kell mereszteni a szemünket, hogy újdonságot lássunk, ugyanis csak a féklámpák és az indexek textúrája módosult. A feliratok is változtak, de ez már a Tarracónál és a Leonnál is észlelhető volt. A frissített Ateca ezen felül 1,8 cm-rel hosszabb lett (438 cm).

Belül is diszkrét változások találhatóak, egy 8,25, vagy 9,2 colos infotainment érintőképernyő érkezése (kiszereléstől függ) az egyetlen újdonság. Az infotainment rendszer már hangvezérléssel is működik, a digitális műszerközpont pedig 10,25 colosként maradt meg. A Seat emellett a belteret saját arculatuknak megfelelően módosította.

Vezetési segédletek terén a Travel Assist a legnagyobb újdonság, ez a tempomatot és a sávtartó automatikát egyesíti, és 210 km/h-ig tud nekünk segíteni, míg az Exit Assist parkolóból kiálláskor jelzi, ha valami mögöttünk mozog, a Trailer Assist pedig az utánfutóval való parkoláshoz asszisztál.

Motorok terén nincs forradalmi újdonság. A dízeles felállásban az 1,6-literes helyett már egy 2,0-literes a belépőszint, de ereje maradt 115 lóerő, miközben a nyomatéka nagyobb és annyi szén-dioxidot se bocsát ki, mint elődje. Egy hatsebességes manuális váltó jár hozzá. A motor 150 lóerőre hangolva is kapható, itt már többféle váltóval.

Aki benzines Atecát keres, az alap 1,0-literes TSI 5 lóerővel gyengébb, 110-et tud, de van egy 150 lóerős 1,5-literes és egy 190 lóerős 2,0-literes erőforrás is, ezek DSG-váltóval és összkerékmeghajtással. Meglepő módon hibrid változatot nem jelentett be a Seat, még enyhehibridként sem.

Az új Seat Ateca szeptember második felétől lesz megvásárolható, hamarosan az árakat is közzéteszi a gyártó.