A dubaji Devel Motors hivatalos képeket még nem közölt a Sixteenről, így most egy rajongó képzelte el a világ legvadabb autójának szánt járművet.

A dubaji startup, a Devel Motors egy hiperautós cég, amely a leggazdagabbaknak akar szélsőséges közúti modelleket gyártani. A csúcsmodelljük a Devel Sixteen lesz, mely még nem került gyártásba, holott már a 2017-es Dubaji Autószalonon bemutatkozott. Amíg arra várunk, hogy ez megtörténjen, egy Mark Holster nevű designer megmutatta, milyen lehet a végső változat.

Galéria: Wild Devel Sixteen Hypercar Imagined By Motor1.com Reader

A Devel Sixteent három éve szkeptikus közönség fogadta. Az ismeretlen cég azt állította, a csúcstermékük ötezer lóerős lesz, és 520 km/h feletti sebességet is elérhet. Ezek a számok merően optimistán hangzanak, de egy kulcselem, a 12,3-literes V16-os motor már elkészült.

Az amerikai Steve Morris Engines által készített tizenhat hengeres darabot a Devel Sixteennek készítették, és két LS V8-as egyesítéséből jött létre. Ha ez nem lenne elég, a cég négy turbót is rápakolt a motorra, hogy még erősebb legyen.

Az autó többi része még sokáig kidolgozás alatt lesz, épp ezért örülünk, ha valaki megmozgatja vele kapcsolatban a fantáziáját. Senki sem tudja, hogy néz ki majd a végső változat, de reméljük, Holster modellje jó irányt mutat.

A Devel Sixteen a legfelháborítóbb autó akar lenni az utakon, így fontos a külseje. Aki ki akar tűnni az elterjedtebb Ferrarik, McLarenek és egyebek közül, annak annyira ki kell tolnia a határokat, amennyire csak lehet. Remélhetőleg a Devel hamarosan bemutatja a valódi modellt is.


A Skoda első hibrid Octaviáját tisztelhetjük az RS iV-ben, melyhez egy kedvcsinálót is készített a márka.