Még tavaly augusztusban kerültek elő az első kémfotók a frissített Bentley Bentaygáról, azóta kémfotósok többször is találkoztak az SUV-vel, ma pedig újabb adag fotó került hozzánk. Ezúttal a Bentley egyik beszállítójának német központja környékén látták, és első látásra semmiben sem különbözik a jelenleg is piacon lévő darabhoz képest, de az ördög a részletekben lakozik. Sajnos ezeket a részleteket itt nagyrészt álca fedi.

Mivel frissítésről van szó, ezért azonban így sem számolunk semmi eget rengetővel. Az első fényszórók kicsit kisebbek lesznek, a hűtőrács alsó felét pedig jobban kiemelik. Hátul a lámpák textúrája miatt a búrák hatalmasnak tűnnek, de a végső változat ennél vélhetően jóval visszafogottabb lesz.

Arról nincs előzetes információnk, hogy az utastérben mi fog történni. A korábbi albumokban már láttunk az ablakokon keresztül fedett elemeket, de egyelőre korai, hogy erről bármi info legyen. Kisebb, de észrevehető változásokkal számolunk.

Galéria: Bentley Bentayga new spy photos

Végül, de nem utolsósorban, a hajtásláncok. A frissítéssel nem valószínű, hogy bármilyen újdonság feltűnne a kínálatban, egyes források szerint azonban a W12-es erőforrás üzemanyagpumpáját megszelídítik majd, de semmi hivatalos nincs erről sem. Mivel a koronavírus-járványt követően a világ visszaáll a rendes kerékvágásba, az új Bentayga még idén bemutatkozhat.


A Bentley 2020 elejét egy új, különleges sorozattal akarja megnyomni, ez a 12 darabban elérhető barchetta teljesen a leendő tulajdonosok szájíze szerint módosítható.