Végre kiderült, jogosak-e a tavalyi Toyota Supra-verziót megvásárlók panaszai.

Nagy volt a felzúdulás a 2020-as Toyota Supra vásárlói között a gyártó felé az utóbbi időkben. Az autó remek, de az első tulajdonosok azt látták, hogy a 2021-es évjárat jelentős fejlesztéseken esett át. Ez sokakat hidegzuhanyként ért, mivel a 2021-es sorozat jóval erősebb is, mint elődje, 3,0-literes turbós sorhatosa most 382 lóerős és 498 Nm a nyomatéka.

Ez 47 lóerővel több, mint a papíron 335 lóerős, 494 Nm-es 2020-as darabok, de tényleg ilyen komoly a különbség? A Car&Driver akarta ezt megvizsgálni, így fogták 2020-as és 2021-es Suprájukat és egy michigani motorsport-csapat főhadiszállásának tesztpadján mérték le őket.

Ez alapján az derült ki, hogy a 2020-as darab erősebb, mint gondoltuk, mivel itt a kerekekre 346 lóerő jutott el 554 Nm-es nyomatékkal. A hajtásláncban elveszett energiát beleszámítva ez mindenképpen jóval több a hivatalos 335 lóerőnél. A Car&Driver sajnos nem árulja el, a tengelyen mekkora erőt mértek.

A 2021-es modell esetében impresszív 388 lóerőről és 570 Nm-ről beszélhetünk. Ez 6-tal több a hivatalosnál és 42-vel a tavalyi verziónál a kerekeken. A C&D szerint „a hajtásláncon eltűnő energiát is számolva akár 400 lóerőről is beszélhetünk a tengelyen. A tesztpadon 42 lóerő volt köztük a különbség, ez pedig nem üt el nagyon a Toyota 47 lóerős állításától.”


Tavaly hatalmas sikernek bizonyult a majd 20 éves téli álmából felkeltett Toyota Supra, 2021-ben pedig tovább bővítették a kínálatot, erről szól az alábbi videó: