Általában, ha az ember meglát egy Ford F-450-et oldalazva csúszni, valami nagyon csúnya dolog fog történni. Ezúttal nem ez a helyzet, mert Ken Block fogta saját behemótját, és elvitte az üres Utah Motorsports Campus edzőpályára.

A terv az volt, hogy kezdetben fogták Block gymkhanás Ford Escortját, amivel aztán égették a gumit a tréleren, amit az F-450 vontatott. Ez az ötlet gyorsan hamvába hal, miután a Hoonigan csapat egyik tagja a volán mögé ülve sikeresen el nem töri mindkét féltengelyt.

Block ekkor lecsatolja a trélert és elkezdi maga égetni a gumikat a nagyobb Fordon. Ezután elkezd vele driftelni. Kívülről teljesen könnyednek tűnik a dolog, de a belső kamerán látszik, hogy Block a fogait összeszorítva küzd.

Galéria: Ken Block Drifts Ford F-450

Interjújában Block elmondja, hogy az F-450-nel egyáltalán nem könnyű farolgatni. A dízelmotor gázreakciója miatt nagy kihívás időzíteni, mikor lép az ember a gázra, hogy hogyan tudja megtartani a csúszást. Ő azért nagy szakértője a témának, így az eredmény egy nagyon szórakoztató videó.

Aki a Gymkhana sorozat következő részére vár, a forgatás még idén elkezdődik. Ezúttal azonban nem Block lesz a volán mögött, hanem Travis Pastrana, mégpedig egy Subaruban. Vélhetően azonban nem sokáig fog tudni távol maradni a sorozattól, aminek hírnevét köszönheti.


A GMC sokak meglepetésére bejelentette, hogy a Hummer következő generációját már teljesen elektromos meghajtással készítik majd. A bejelentéssel egyidőben egy rövid teasert is közétettek a modellről.