A több, mint 100 éve létező autókölcsönző ezzel szeretné "megköszönni eddigi munkájukat, és hogy a cégnél maradnak."

Két hete jelentett csődöt a Hertz, de egy, az amerikai biztonsági és kereskedelmi bizottsághoz benyújtott irat szerint előtte azért több száz embernek fizettek ki bónuszokat. A Hertz ebben a dokumentumban elmondta, hogy 340 alkalmazottal kötöttek „kulcsalkalmazott-megtartási megegyezést” május 19-én – három nappal a csőd előtt.

A gyártó nagyjából 16,2 millió dollárt, azaz kb. 4,7 milliárd forintot fizetett ki vezető beosztásban lévő „kulcsdolgozóiknak.” A Hertz elmondása szerint a pénzt a cég koronavírus-járvány miatti pénzügyi bizonytalanságát figyelembe véve utalták ki, hogy ezzel ismerjék el a kulcsalkalmazottak extra munkáját, amelyet a többezres leépítés miatt kellett végezniük, hogy önként lemondtak a cég hagyományos éves bónuszairól és hogy ezen nehéz idők után is szeretnének a cégen belül maradni.

Amellett, hogy a gazdagokat még gazdagabbá tették, a Hertz azt is jelezte, hogy a csődeljárás nem kötelezi őket a lízingek befejezésére és a flottájuk eladására, hogy kifizessék adósságukat. Ehelyett szeretnék jelenlegi flottájukat „továbbra is használni műveleteikhez” és „maguk gondoskodni arról, hogy ezek hogyan lesznek elosztva.”

Ez utóbbi azért érdekes, mert amennyiben a Hertz megszabadulna a flottájától, az hatalmas árzuhanást jelentene a használtautó-piacon. Ez a veszély jelenleg nem fenyeget, de az elemzők szerint egy ponton az újjászervezés során mindenképpen meg kell, hogy szabaduljon a cég több ezer autótól.


A Dacia Dokker kisáruszállítóként fontos, hogy komoly vontatási kapacitással rendelkezzen, ezt mérte fel nemrég a román gyártó egy lencsevégre kapott teszten.