Egyelőre még csak a külsőt és a belteret mutatták be, a motorokról később érkezik információ.

Megmutatta a Hyundai az új Santa Fét, és bár a teljes részleteket még nem tudni az SUV-ről, a design teljesen elénk került. Ahogy egy nemrég közzétett ízelítőn már kiderült, az új Santa Fe sokban különbözik elődjétől, még ha csak egy frissítésről is van szó. Elől kezdődnek a változások egy szélesebb hűtőráccsal, mellette a fényszórók is eléggé kirívóak. A T-alakú menetjelző fények a Volvo Thorjára emlékeztetnek, csak más szögben állnak.

Galéria: 2021 Hyundai Santa Fe

A Santa Fére 20 colos keréktárcsák kerültek, ezeknél többféle kivitelből választhatunk. Hátul a lámpák lettek újragondolva, de a lökhárítón is végigfut egy fénycsík. A koreai gyártó elmondta, a frissített modellt a harmadgenerációs Hyundai platformra építik, mely teljesítményben, irányíthatóságban, hatékonyságban és biztonságban is fejlődést ígér. A cég az autó hangját zajelnyelőkkel igyekszik javítani.

A Santa Fe belterét is frissítették. A műszerfalon egy 10,25 colos infotainment képernyő foglal helyet, a digitális, 12,3 colos műszerközpont pedig a sofőr elé került. A középkonzol kialakítása is eltér az eddigitől, szögletesebb kialakítás mellett nagyobb gombokkal lehet az automata váltót kezelni.

Egy dologba nem mentek azonban bele a koreaiak, ez pedig a motorkínálat, habár azt megerősítették, hogy Európában enyhe és hálózatról tölthető hibridként is elérhető lesz a modell, méghozzá szeptembertől.