A koronavírus-járvány felbukkanása után érthető módon alábbhagyott az emberek autóvásárlási kedve, ezen próbálna most segíteni a kormány.

Közpénzből finanszírozott autóvásárlási kedvezmények bevezetését tervezi a német kormány a koronavírus-világjárványt megszenvedő autóipar támogatására, a Der Spiegel című hírmagazin szerint az év végéig 5 milliárd eurót (1750 milliárd forint) fordíthatnak erre a célra.

A szövetségi kormány formálódó gazdaságösztönző csomagjának részeként tervezett kedvezmény a gazdasági minisztérium elképzelése szerint hagyományos és elektromos meghajtású új német autók után is jár majd.

A kocsikat a tömeg és a szén-dioxid-kibocsátás alapján kategóriákba sorolják. Minél kisebb a tömeg és alacsonyabb a kibocsátás, annál nagyobb a kedvezmény. A gyártmányok nagyjából kétharmada az úgynevezett B hatékonysági kategóriába tartozik, egy ilyen autó árából 2500 euró kedvezményt kaphat a vásárló. A belsőégésű és elektromos motorral is rendelkező hibridautók után további 750 euró, a tisztán elektromos meghajtású kocsik után további 1500 euró kedvezmény járhat a kereszténydemokrata (CDU) vezetésű minisztérium terve szerint.

A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) ellenzik a belsőégésű motorral szerelt kocsik vásárlásának állami támogatását.

A gazdaságösztönző csomagról kedden tárgyalnak a koalíciós egyeztető tanácsban. A csomag 50-100 milliárd euró nagyságú lehet, legfontosabb elemei közé tartozik a járvány miatt tartós válságba került ágazatok és szakmák megsegítése, így újabb támogatásokra számíthatnak például a vendéglátással, az utazásszervezéssel és a rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozások.

Forrás: MTI