Egy igazán kellemes családi hétvégeként indult egy C-osztályú Mercedes tulajdonosának, de a végére már szó szerint bűzlött a dolog. A kis prémium szedánt Nagy-Britannia Trevena nevű tengerparti falva mellett egy szántóföldre parkolták le, a gazda, aki azonban nem örült a kocsi jelenlétének, szépen beterítette ürülékkel, ráadásul az egészet felvették és kitették a netre.
„Szép zsúfolt nap van ma a strandon, gondolom erről szól a távolságtartás. Annyira zsúfolt minden, hogy a földemre kellett állniuk.” – mondja el a gazda a videón, melyet azóta már 900 ezren láttak. „Már majdnem végeztem, haver, nem fogok leállni. Remélem akkora poén lesz neked lemosni a kocsit, mint nekem lefesteni.”
Nem tudjuk, van-e a környéken jó fényező, de biztos, hogy egy slagos locsolásnál több kell majd ennek a C-osztálynak. Remélhetőleg megfelelő festékvédelem van rajta, képzeljétek el, milyen lehet ez a trutyi pár óra napozás után. Nyami!
A közösségi médiába felkerült videó megosztotta az embereket, sokan megvédik a farmert, mondván, ők is odaállnának valaki elé, ha a bejárójukra merészkedne, mások szerint ez egyszerű bunkóság, és úgy gondolják „még ez a járványhelyzet sem javított egyeseken.”
A Mercedes-AMG GT sorozat legvadabb tagja is megérkezett a Nürbirgringre, ahol a gyártó szakemberei a modell padlógáz melletti viselkedését is szemügyre vették.