A Renault hivatalosan is megerősítette a modell érkezését, sőt, azt is bejelentették, hogy a Captur E-Tech Plug-in sorozatgyártását is megkezdték a gyártó Valladolidban található létesítményében.
A francia AutoPlus információi szerint az SUV hibrid változata már júniusban megjelenhet a kereskedésekben, ára pedig 33 700 eurótól, vagyis 11.7 millió forinttól indulhat. Ezért az árért egy 1.6 literes benzinmotort és két villanymotort felvonultató hajtásláncot kapunk, amely 160 lóerős kombinált összteljesítményt kínál. A 9.8 kWh kapacitással rendelkező akkumulátorcsomagnak köszönhetően WLTP szerint mérve 65 kilométer akár tisztán elektromos üzemmódban is megtehető.
Az alapfelszereltség részeként automata klímát, tempomatot, 7 colos kijelzőn megjelenő GPS-t, parkolóasszisztenst és sávtartó-asszisztenst kaphatnak a vásárlók, ám némi felár ellenében érkezhet egy 9.3 colos kijelző, egy tolatókamera, egy holttérfigyelő és egyéb parkolást segítő rendszerek is, ám ezek igénylésekor az ár már 37 200 euróra kúszik.
Érkezik a Clio hibrid változata is
Akárcsak a Captur, a Clio jelenlegi generációja is átesik némi villanyosításon, ám esetében egyelőre „csak” normál hibrid hajtásról van szó. A Clio E-Tech nevet viselő változat 1.6 literes belsőégésű motorral és két kis teljesítményű villanymotorral érkezik, ennélfogva a teljesítmény is mindössze 140 lóerőben maximalizálódik. A modell ára Franciaországban 22 600 eurótól, vagyis 7.8 millió forinttól indul.