A Tesla átalakította az emberek gondolkodását a villanyautókról, hamarosan pedig bejelenthetnek egy új akkumulátort, ami a villanyautókat költséghatékonyabbá teheti a hagyományos meghajtású modellekkel szemben is.

A Reuters cikke szerint az új, alacsony költségű, hosszú életű akkumulátort először a Kínában gyártott Model 3-akba szerelik be még idén, vagy 2021 elején. Az alkatrészt a kínai CATL-lel együtt fejlesztették és több, mint másfélmillió kilométer megtételére lehet alkalmas.

Míg ezt Kínában útnak indítják, a cikk szerint fejlesztett verziók nagyobb energiasűrűséggel, tárolási kapacitással és olcsóbban még érkezhetnek. Ezeket a variánsokat több piacon is értékesíteni fogják, köztük Észak-Amerikában.

Magáról a technológiáról nem sokat tudni, de a hírek szerint minimális, vagy zéró kobalt felhasználásával készül, a hosszú életet különleges adalékanyagok és bevonatok segítségével érik el.

A kobalt korlátozása/kiiktatása fontos, mivel ez a villanyautók akkumulátorához felhasznált legdrágább anyag. Ezzel az árakat sikerülhet lenyomni, és úgy tűnik, a burkolata is egyszerűbb és költséghatékonyabb lesz.

A cég júniusban, a Battery Day névre hallgató eseményen árulhat majd el róla többet, és ekkor mesélnek majd a cég teragyáraknak nevezett, erősen automatizált akkumulátorgyárairól is, melyek jóval nagyobbak lehetnek majd, mint eddigi létesítményeik.

A lap szerint a Tesla nem csak az energiaforrásokra összpontosít, céljuk az, hogy „egy energiavállalat státuszát vívják ki maguknak.” Bár ez felületes olvasatban elég furcsán hangzik, jelenleg is többmillió autójuk van az utakon, melyek rengeteg áramot tárolnak. Kétirányú töltéssel ezek az autók az energiahálózatba is visszajuttathatnák az áramot, ezzel pedig energiacéggé válhatna a Tesla.


A Tesla a Model Y nevű SUV-val szeretné még jobban maguk felé borítani az amúgy is nekik kedvező villanyautó-piacot, és tekintve, hogy fél évvel a tervezett előtt tudták piacra dobni, minden esélyük megvan erre, ezt ünneplik a következő videóval.