Ahogyan arra számítani lehetett, a japán vállalat ma hivatalosan is bejelentette, milyen intézkedésekkel kívánják enyhíteni az elmúlt időszak negatív hatásait.

A Nissan Next nevet viselő hároméves átalakítási terv mellett azt követően döntöttek, hogy a vállalat 11 év után először számolhatott be működési veszteségtől a 2019-es pénzügyi évben. A vállalat 671,2 milliárd jen nettó veszteséget és 40,5 milliárd jen működési veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Az értékesítési számok sem hozták az elvártakat, globálisan 10,6 %-os csökkenést regisztráltak, ami számszerűen annyit tesz, hogy az értékesített modellek száma 5,52 millióról 4,93 millióra esett vissza.

A terv részeként bezár a Barcelonai gyár is, ami nagyjából 2800 munkahely elvesztését jelenti. Nem ez az egyetlen üzem azonban, amelynek megszüntetése mellett döntöttek, ugyanis az Indonéziában lévő létesítményt is bezárják, a fennmaradókban pedig 20 %-kal csökkentik a termelést kapacitását a soron következő három évben.

Nissan LEAF NISMO RC

A fentieken túlmenően a Nissan a termékcsalád leegyszerűsítése mellett is döntött, ami azt jelenti, hogy a következő három év során 20 %-kal csökkentik a modellek számát, tehát a meglévő 69 helyett csak 55 elkészítésére fognak koncentrálni.

Értelemszerűen előnyt élveznek majd a globális színtéren is versenyképesnek bizonyuló modellek, melyek közé elsősorban az SUV-k, az elektromos-meghajtású autók és a sportautók tartoznak majd.

Galéria: Nissan Ariya tanulmány