Az SSC Tuatara egy kifejezetten vad kreálmány és a kis amerikai cég most egy rövid videót is közzétett a szuperautóról. Az első gyártási beállítású SSC Tuatarát a Philadelphiai Autószalonon mutatták be februárban, ez az a példány, amelyet lejjebb is megcsodálhatunk.

Talán a legérdekesebb dolog, amit látunk itt, az a hatalmas érintőképernyős infotainment rendszer a műszerfal közepén, ahol a sofőr a Track üzemmód bekapcsolásával drasztikusat csökkenthet az autó hasmagasságán.

Korábban egy másik videót is közzétett a cég, ahol a Tuatarát egy lezárt útszakaszon eresztették el, ezzel keltve a feszültséget, miszerint még idén megpróbálják letesztelni az autó végsebességét, akár a 483 km/h-s álomhatár (ez 300 mérföld/óra az óceán túlpartján) átlépése érdekében.

Bár a Bugatti Chiron Super Sport 300+ tavaly elérte a 490,48 km/h-t, nem ez számít a hivatalos rekordnak, ugyanis ahhoz egy oda-vissza körben kellett volna a sebességet produkálni, a Bugatti azonban csak egy irányba tette ezt meg, így a leggyorsabb sorozatgyártott autó címe továbbra is nyitott és az SSC mellett a Koenigsegg ás a Hennessey Performance is feni rá a fogát.

A Tuatarának az ekkora sebességek eléréséhez szükséges erőt egy 5,9-literes, biturbós V8-as adja, egészen pontosan 1750 lóerőt, ha az autóba E85-öst töltünk, ha 91-es oktánszámú üzemanyagot, akkor 1350 lóerő áll rendelkezésünkre.


A Renault bemutatta legújabb tanulmányát, mely egy elektromos-hajtású SUV lett. A futurisztikus megjelenésű modell akár 700 kilométer megtételére is képes lehet.