A frissített Mercedes-AMG E63 ismét kinyújtóztathatta végtagjait a héten a Nürburgringen, egy kamera szeme láttára. A felvett szedán, melyhez hamarosan egy kombi is csatlakozik, már a jól ismert Panamericana hűtőrácsot viselte elől, ami a legnagyobb változás elődjéhez képest, de nem az egyetlen.
A fényszórók kompaktabbak és új menetjelző fényt villantottak, a lökhárító alsó légbeömlői pedig szélesebbek. A vízszintes hátsó lámpákat egy krómcsík köti össze, a diffúzor is új, ezt szintén egy krómcsík választja el a lökhárítótól. A négy kipufogó, az AMG logo, a csomagtérspoiler és az AMG felnik is megkülönböztető jegyei a modellnek.
A beltérben nem várunk nagy változásokat, az új MBUX infotainment rendszer, a márka új kormánykerekének AMG-változata és talán új kárpit lesznek elérhetők. Az erőt továbbra is egy 4,0-literes V8-as adja majd két turbóval, ez az E 63-ban 571, az E 63 S-ben 612 lóerős, utóbbi így 3,5 mp alatt százon van.
Az új számokat egyelőre homály fedi, a Mercedes-AMG akár dolgozhatott is az erőforráson, hogy erősebb, vagy kevésbé környezetszennyező legyen, de pár hónap, és a titokra fény derül, ugyanis még idén be fogják mutatni az autót.
A Genfi Autószalon törlése miatt a Mercedes interneten volt kénytelen bemutatni a megújult C-osztályt. A modell azonban remekül sikerült, így nem lehet okunk a panaszra, íme egy rövid bemutató.