Az amerikai izomautók közül toronymagasan a Ford Mustang kerül a legtöbbször bajba, ugyanis annak vásárlói az esetek többségében nincsenek tisztában az autó valódi erejével és annak nagy sebesség melletti viselkedésével.

Többek között ezért is fordulhatnak elő hasonló esetek, mint például a mostani, amikor a kanadai Cranbrook városában egy férfi elvesztette az irányítást a Mustang GT fölött, majd a közeli patakba rongyolt vele. A helyzetet csak rontja, hogy mindössze három napja volt a modell büszke tulajdonosa, vagyis vélhetően ő maga sem így képzelte el a “mézesheteket”.

 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a baleset következtében senki sem sérült meg, ám a végére azért még így is maradt egy csavar, ugyanis a sportautót nem éppen szakszerűen sikerült kihúzni a patakból.

Hogy pontosan hol csúszott félre a dolog, azt nem tudni, de az jól látható az alábbi videón, hogy a patakból történő kihúzást követően a Mustang GT nem az úton, hanem a túloldali “árokban” állt meg.