Emellett egy nagyobb hitelt is kapott a cég, úgyhogy még nem biztos, hogy szükség lesz a radikális lépésekre.

A Renault meghúzza a nadrágszíjat, hogy kétmilliárd eurót spóroljanak 2022-ig, legalábbis ez a terv. Ennek érdekében több francia gyárukat bezárhatják. A helyi médiára hivatkozva az AutoNews szerint a dieppei az egyik veszélyben lévő telephely, ez az egyik legkisebb üzeme a cégnek, nagyjából 400 alkalmazottal.

Korábban a RenaultSport autói láttak itt napvilágot a Bolloré BlueCar villanyautó mellett. Az újjáéledt Alpine márka is itt készíti az A110 sportkocsit 2017 óta. A Porsche 718 Cayman riválisa nem teljesít túl jól az európai piacon, februárban csupán 61 darab kelt el belőle a kontinensen. a CarSalesBase szerint 2018-ban 1950, 2019-ben pedig 4376 lett leszállítva.

A Renault flinsi gyára, mely 1952 óta üzemel, szintén érintett lehet a bezárásoknak. Itt a Zoe és a Nissan Micra összeszerelése folyik, de miután tavaly a Clio gyártását Törökországba és Szlovéniába költöztették, nagyot esett a renoméja.

Két másik gyár is bezárhat: A choisy-le-roy-i telephely, mely 250 embert foglalkoztat, és alkatrészeket készít, illetve a morbihani, ahol 400-an dolgoznak. Összesen hat modell feje felett lóg a kard, az említett Alpine A110 mellett a Renault Megane, Koleos, Talisman, Scenic és az Espace jövője is erősen kérdéses.

Pozitív hírek is vannak a Renault háza táján: a részben a francia állam tulajdonában álló gyártó egy ötmilliárd eurós, államilag megtámogatott hitel felvételét kezdheti meg, amivel a koronavírus-járvány által okozott károkat enyhíthetik, írja a Reuters. Hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a fenti döntést ne kelljen meghozniuk, egyelőre nem tudni.

Frissítés: Péntek reggel az Europpe 1 rádió vendége volt a francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire, aki arra figyelmeztetett, a Renault "eltűnhet," amennyiben nem jutnak segítséghez, és hozzátette, bár a flinsi gyárbezárásnak "nem szükséges" megtörténnie, a gyártónak alkalmazkadnia kell az új körülményekhez, mégpedig gyorsan.


A Renault bemutatta legújabb tanulmányát, mely egy elektromos-hajtású SUV lett. A futurisztikus megjelenésű modell akár 700 kilométer megtételére is képes lehet.