A sors közbeszólt, kifogyott a benzin, de ez még nem a vége a történetnek.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság osztotta meg azt az igen abszurd történetet, amely még május 19-én, egy bejelentéssel kezdődött, miszerint az M5-ös autópályán valaki egy rendszámok és szélvédők nélküli autóval közlekedik.

Egy ilyen autót (egy Mazda 323-ról beszélünk egyébként) nem nehéz megtalálni, és az is segített, hogy a benzin kifogyott belőle, így hamar a nyomára akadtak a rendőrök. Aztán a sofőr is meglett: éppen egy közeli benzinkútra tartott.

Egy gyors leltár után kiderült, hogy az autót már tavaly kivonták a forgalomból, így műszakija sincsen (bár ránézésre se menne át rajta). Ráadásul a sofőrnek a személyije illetve a jogosítványa sem volt kéznél, így volt miért feljelentést tenni. A történet legdurvább része azért mégis ez:

"A férfi az intézkedés végén a járőröknek elmondta, hogy az autóból az egyik biztonsági övet kivágta, ugyanis a kocsit annak segítségével, saját maga akarja a legközelebbi kihajtón keresztül Lajosmizse irányába elvontatni. A rendőrök felhívták a sofőr figyelmét arra, hogy a vontatásnak ez a módja nem megengedett."

Galéria: Mazda szélvédő nélkül

Forrás: Police.hu


Tavaly hatalmas sikernek bizonyult a majd 20 éves téli álmából felkeltett Toyota Supra, 2021-ben pedig tovább bővítették a kínálatot, erről szól az alábbi videó: