Nagyon enyhén fogalmaznánk, ha azt mondanánk, hogy a Volkswagen-csoport számára a Golf és a Skoda Octavia fontos modellek. Évente több százezer példányban kelnek el világszerte, így a legkisebb problémájuk komoly nyomot hagy a cég számain.

A héten, úgy tűnik, kijutott a jóból a Volkswagennek szoftverhibák terén, ugyanis előbb a Volkswagen Golf értékesítését kellett befagyasztani, és most a cseh szárny ugyanazt a hibát jelentette az Octaviában.

Mégis milyen hibát? Úgy tűnik, hogy egy, a két MQB-Evo alapú jármű internetes kapcsolódását, ezen belül is a vészhívásokat biztosító összetevővel van baj. A Skoda szóvivője az Automobilwochénak úgy nyíilatkozott, „ugyanazokat az intézkedéseket vezetik be, mint a Volkswagen.” A német lap azt is közölte, hogy – nem meglepő módon – az Audi és a SEAT is tesztelik, hogy a Leonon és az A3-on előjön-e ugyanez a hiba.

A Der Spiegelnek a VW képviselője elmondta, a probléma, ami miatt a cégnek le kellett állítania legnépszerűbb modelljeinek kiszállításait, egy minőségellenőrzésen bukkant fel. Egyelőre nem tudni, mennyi darab lehet érintett, de egy szoftverfrissítéssel igyekeznek megoldani a problémát, ami a június 15. és 21. közötti héten lehet telepítve.

Megemlítenénk, hogy mivel szoftveres jellegű problémáról van szó, a gyártás nem állt le, a most készülő modellekre azonban majd a javítás végeztével lesznek a programok telepítve, és utána kerülnek jogos tulajdonosukhoz. A nyolcas Golf megjelenését már amúgy is szoftverproblémák hátráltatták, akkor például az OTA-frissítéseken kellett még mit csiszolni.

Ezek a váratlan akadályok, melyek a koronavírus-járvány miatti szünet után érkeztek, komoly nyomot fognak hagyni a cég pénzügyi beszámolóján, pedig pont most kezdtek el kilábalni az elég drága mulatságnak bizonyult Dieselgate-ből.


A Skoda Enyaq első teljesen elektromos modelljén dolgozik, mely egy SUV lesz, és az Enyaq nevet viseli. Íme egy rövid bemutató róla.