Májusban kellett volna leleplezni a Maserati versenyörökségének a következő generációját – avagy a Maserati MC20-at. A koronavírus-járvány miatt azonban a tervek változtak, így most szeptemberig várnunk kell. Addig is pár új képpel ad ízelítőt az olasz márka.

Nem csak az autót nézhetjük meg ezáltal jobban, de Sir Stirling Mossnak, az áprilisban elhunyt legendás autóversenyzőnek is emléket állítanak vele. Az autó borításán Moss neve van nagy vörös betűkkel, ezzel tisztelegve a több Maserati-versenyautó volánja mögött is megfordult pilóta karrierje előtt. Moss gyakran említette, hogy forma-1-es pályafutása alatt a Maserati 250 F volt a kedvenc autója, és bár bajnokságot sosem nyert, 16 futamgyőzelmet így is összeszedett.

Ezt észben tartva szerette volna a Maserati leróni tiszteletét a motorsport ikonja előtt. A borítás többi része teszi a dolgát, avagy eltakarja az autó lényegi részeit, de úgy néz ki, ez már a végső verzió lehet alatta.

Galéria: Maserati MC20 Prototype Dedicated To Sir Stirling Moss

A korábbi kémfotókon a Maseratin szinte biztosan az Alfa Romeótól kölcsönvett paneleket láthattunk. Azokhoz képest jóval összetettebb formája van itt az autónak, rövid orrésszel, és egy középmotorosokra illő alakkal. A motor? Sokat nem tudni róla, de mindenképpen saját fejlesztésük lesz.

Az MC20-szal szeretne a Maserati ismét a motorsport vízeire evezni, bár, hogy hol, az egyelőre ködös. Az MC12 utódja lesz, majd, ha egyszer pályákra kerül, és ha ez nem lenne elég, a gyártó egy teljesen elektromos változattal is készül.


Még idén bemutatkozik a Volkswagen Golf nyolcadik szériájának egyik emelt teljesítményű változata, a GTI TCR. A modellt a gyártó már a Nürburgringen teszteli.