Egy érkező X8-as BMW ötlete már 2017 óta – azaz mióta az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímaegyezményből – elő-előjön. Idén lenne a legjobb ötlet számukra előrukkolni vele, de a cég egyelőre még nem erősítette meg a lekerekített hátú X7-es érkezését.
Ettől még nincs minden veszve, sokan hisznek még benne, hogy az X8 jönni fog, felpumpált M-verziójával együtt. Egyesek még számítógépes modelleket is készítettek belőlük, például Tobias Büttner, aki Facebookra posztolta a képet.

Természetesen, ahogy arra számítani lehet, az X8-asra mindenképpen a cég hatalmas hűtőrácsa kerülne, melyet több új autójukra is kíméletlenül rátolnak. M-változat révén baltával faragott lökhárítókat és oldalküszöböket kapott Büttner darabja.
Ami a képen azonban nem látszik, az a rebesgetett 750 lóerő, amit a hírek szerint egy hálózatról tölthető hibrid hajtáslánc ad majd. Az is a pletykák között szerepel, hogy egy, a hátsó tengelyt előnyben részesítő összkerékmeghajtású rendszer lesz benne, ami az M5-öshöz hasonlóan teljesen hátsókerekessé is válhat. Ezeket nem árt azonban némi fenntartással kezelni, hisz a gyártó még a sima X8-at sem jelentette be, nem, hogy az X8 M-et.
Levédetni azonban levédették a szabadalmi hivatalnál, és ez jó jel lehet. Nyilván árgus szemekkel figyeljük, mi történik, és amennyiben megindul a tesztelés, a kémfotókat is igyekszünk leközölni.
A BMW X5 hamarosan egy páncélozott verzióban is a piacra kerül, a BMW pedig új reklámfilmben mutatja be, mi történik, ha a Protection VR6-ra tüzet nyitnak.