Amikor kutyával az autóban utazunk, az csökkenti a stresszt, és óvatosabb vezetésre sarkall – derül ki a SEAT brit részlegének kutatásából. A spanyol gyár tanulmánya szerint az általuk kérdezett kutyatulajdonos sofőrök több, mint fele (54%) azt mondta, óvatosabban vezetnek, ha kutyájuk is velük van – különösen a fiatalabb autósokra igaz ez, a 18-24 évesek között 69% az, akik jobban vigyáznak ilyenkor.
Eközben az idősebb sofőrök a másik oldalán vannak a mérlegnek, az 55 év felettiek 42%-a mondta, hogy jobban vigyáznak, ha kutyával utaznak. Konkrétan a londoni és az északkelet-britanniai sofőrök azok, akik körültekintőbbek, amennyiben kedvencük is az autóban ül, 70, illetve 66%-uk mondta legalábbis ezt a gyártónak.
Sőt, azok, akik kutyákkal autóznak, kevesebbet is stresszelnek, legalábbis 35% úgy nyilatkozott, hogy nyugodtabbak, amikor így van. Ennek ellenére kevesen voltak tisztában az erre vonatkozó szabályokkal, pl. 90% nem tudta, hogy kilenc büntetőpontig és akár ötezer fontig (majdnem kétmillió forintig) terjedő bírság is járhat azért, ha nem elég elővigyázatosak kedvencükkel autózva.
„Mindenki tudja, hogy a britek szenvedélyesen szeretik a kutyákat, ez a tanulmány pedig igazolja, hogy a legjobb barátunkat magunkkal vinni nem csak biztonságosabb vezetésre ösztönöz, de a mentális hatásai is pozitívak. Ez egy nyerő helyzet.” – mondta el Nigel Griggs, a SEAT UK ügyfélkapcsolati igazgatója.
„Azonban az autósoknak arra is figyelni kell, hogy a kutyák is biztonságban legyenek az utazás során, és hogy megfelelő, kényelmes kiegészítőket találni nekik, melyek rögzítik őket, ugyanolyan fontos, mint a saját biztonsági övünket használni.”
Az új James Bond-filmben kulcsszerepet kap majd a Land Rover Defender új generációja. A lenti videó, mely a forgatáson készült, de a filmbe be nem kerülő kaszkadőrjeleneteket tartalmazza, jól mutatja, miért.