Noha a gyártó minden bizonnyal értesült a néhány nappal ezelőtti fotókról, a videóban mindezt egy szóval sem említik, mi több felvétel lényegi része arról szól, ahogyan a Daimler vezérigazgatója, Ola Kallenius köszönti a gyártósorra visszatérő alkalmazottakat. Mindez persze nem jelenti azt hogy ne az S-osztály játszaná burkoltan a főszerepet, hiszen az utolsó képkockákon Ola Kallenius már épp egy álcázott példány mellett áll.

A felvételen látható modell azonban nem visz minket közelebb a megoldáshoz, legalábbis nem annyira, mint a néhány nappal ezelőtt megjelent fotók, melyek alapján ismertté vált, hogy a luxuskategória új modellje új első lökhárítóval, új hűtőráccsal, vékonyabb fényszórókkal és áttervezett hátsó résszel kerül majd bemutatásra, utóbbi egyébként nagyban hasonlít arra, amit a frissített CLA-nál már láthattunk.

Az utastér esetében sokkal nagyobb módosításokra kell számítani, ott ugyanis úgy tűnik, a mérnökök erősen inspirációt merítettek a Vision EQS tanulmányból, hiszen az új S-osztály kabinja egy nagyon minimalista elrendezést kapott, melynek része egy kétrétegű műszerfal, egy nagy méretű, függőleges elrendezésű infotainment képernyő és egy második kijelző is, ami a kormány mögött került elhelyezésre.

Egyes értesülések szerint a modell bemutatójára még idén ősszel sor kerülhet, az értékesítése pedig még az év vége előtt megkezdődhet. Úgy tudni, a frissített külső és belső mellett új hajtásláncok is érkezhetnek, amik között az enyhe hibrid és a plug-in hibrid is megtalálható lesz. Jó hír a belsőégésű erőforrások iránt rajongók számára, hogy a jelek szerint a csúcsmodellnél a V12-es motor is megmarad.


A Brabus ezúttal teljesen más hozzáállással esett neki a G-osztályú Mercedes-Benznek, és páncélozott autót készített belőle, az eredmény pedig igen meggyőző.