Biztosan vannak olyan rajongói a bajor gyártónak, akik ezt a mondatot sohasem szerették volna leírva látni.

A BMW már javában dolgozik az i4 tanulmány sorozatgyártott változatának elkészítésén, amely a hírek szerint 530 LE-s teljesítménnyel és 813 Newtonméteres nyomatékkal érkezhet majd meg a kereskedésekbe, ha pedig így lesz, azzal az is nyilvánvalóvá válik, hogy az elektromos hajtású modell jócskán felülmúlja majd az új M4 510 LE-s teljesítményét és 600 Nm-es nyomatékát.

Az i4 sorozatgyártott változatának bemutatójára 2021-ben kerülhet majd sor. A modell a BMW ötödik generációs eDrive technológiájával érkezik meg a piacra, és ez lesz az első olyan autó is, amely már a bajor gyártó új-generációs villanymotorjait használja, amik kompaktabb és könnyedebb felépítést kaptak.

Fontos információ, hogy az új villanymotor annak ellenére, hogy méretben kisebb lesz a jelenleg használatosnál, teljesítményben bőven felülmúlja majd azokat, miközben az előállítása is olcsóbb lesz.

A gyártó korábbi közlése szerint a modell nagyjából 4 mp alatt gyorsul majd álló helyzetből 100 km/h-s sebességre, a végsebessége pedig a 200 km/h-t is meghaladhatja. A villanymotorok hajtásáért egy 80 kWh-s akkumulátorcsomag felel majd, amelynek súlyát 550 kilogrammra teszik.

Az említett hajtáslánc WLTP szerint mérve 600 km-es hatótávolságot eredményezhet. Természetesen adott lesz a gyorstöltés lehetősége is, a gyártó állítja, a 80%-os állapot már mindössze 35 percnyi töltés után elérhető lesz, ám ami ennél is érdekesebb, hogy elegendő lesz mindössze 6 percig töltenünk az akkumulátort ahhoz, hogy utána 100 km-t már gond nélkül megtehessünk vele.

Az i4 sorozatgyártása a BMW müncheni üzemében történik majd, a gyártó nem titkolt célja pedig az, hogy méltó riválist állítsanak a Tesla Modell 3-nak.


A BMW M, avagy a BMW motorsport részlege már évtizedek óta szállítja a németeknek a megbízható izomautókat. Az alábbi videóban egyik legújabb modelljük, az M2 CS mutatkozik be.