Az utóbbi hónapokban egybehangzó hírek érkeztek azzal kapcsolatban, hogy a Volvo komolyan elgondolkodott egy csúcskategóriás modell kínálatba hozatalán, azóta pedig az is kiderült, hogy az újdonság jó eséllyel az XC100 nevet viseli majd.

Amennyiben a hírek igaznak bizonyulnak, úgy az új modell 2023-ban érkezhet meg a piacra, egy vagy két évvel az új-generációs XC 90 bemutatását követően. A korábbi értesülésekkel ellentétben azonban nem a Mercedes-Benz GLS és a BMW X7 riválisaként érkezhet meg a kereskedésekbe, hanem sokkal inkább a GLE kupé, az X6 és az Audi Q8 ellenfeleként, persze egy elektromos csavarral.

A motortrend információi szerint ugyanis az XC100 alapjait a Volvo SPA platformja adja majd, amely alkalmas arra hogy tisztán elektromos -hajtású autót építsenek rá. Az új XC 90-nel ellentétben, amely minden bizonnyal benzines és hibrid hajtáslánccal lesz elérhető, az XC100 kizárólag tisztán elektromos hajtással lesz kapható. Annak érdekében, hogy párhuzamot vonjanak az XC 40 Recharge típusú modellel, vélhetően a kis méretű crossovernél használt jelzés a nagy testvérnél is alkalmazásra kerül.

Az akkumlátorcsomag méretéről egyelőre nem érkeztek hírek, ám úgy tudni, hogy az a két tengely között kerülhet majd elhelyezésre, és ha már két tengely, mindkettőn helyet kap majd egy egy villanymotor, így biztosítva az összkerékhajtás előnyeit a leendő vásárlónak.

Lejtős tetővonalával, négy személy számára kényelmesen kialakított utasterével, kényelemorientált felfüggesztésével és félautomata vezetési technológiával az XC100 Recharge alapára valahol 80 000 dollár környékén alakulhat majd, ami 36 000 dollárral több, mint amibe a jelenleg kapható XC90 belépőszintű változata került.

Galéria: Volvo Concept XC Coupe