A koronavírus-járvány miatt a világ számos országában, így Olaszországban is több hétnyi leállásra kényszerültek a különböző autógyártók, köztük a Ferrari is, ám a korlátozásnak vége, így a Volkswagen, a Porsche, a Renault és a Citroen után újabb európai gyártóként az olaszok is megkezdhetik az újbóli működést.

A Ferrari pedig nagy örömében egy videót is közzétett a folyamatról, melyben azt láthatjuk, ahogy néhány olyan modell, mint például a Ferrari Monza SP2, az F8 Tributo és a 812 GTS visszatér a gyártósorra. Az utóbbi hetek leállása komolynak nevezhető csúszást okozott a termelésben, ám a maranellóiak most úgy tervezik, gyorsított tempó alkalmazásával rövid időn belül utolérhetik magukat.

Noha a dolgozók visszatérhettek a munkahelyükre, a Ferrari továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy védje az egészségüket, ezért a maszkok és kesztyűk viselését is kötelezővé tették, miközben nem meglepő módon a távolságtartás szabályának érvényességét is hatályban hagyták. Extra óvintézkedésként bevezették a hőmérséklet-mérést, és adott esetben a koronavírus-fertőzöttel kapcsolatban álló személyek „követésére” is felkészültek.

Galéria: Ferrari, la produzione torna a pieno regime

Bár pontos információ nincs azzal kapcsolatban, hogy a leállás mekkora csúszást okoz a gyártó menetrendjében, több helyen is arról lehet olvasni, hogy a megrendelők akár több hónapos csúszással is számolhatnak, ugyanis a gyártás újraindítása után más problémák is felléphetnek, amiről például az alkatrészhiánnyal küzdő Tesla tudna már mesélni.


A BMW M, avagy a BMW motorsport részlege már évtizedek óta szállítja a németeknek a megbízható izomautókat. Az alábbi videóban egyik legújabb modelljük, az M2 CS mutatkozik be.