A koronavírus hatásai az autóiparra a gyártás újraindulásával és a kereskedések internetes értékesítésre való átállásával kezdenek el újra megmutatkozni. Már eddig is tudtuk, hogy több új modell bemutatója halasztásra kerül, és most az Automotive News révén az is kiderült, hogy még a Ferrari sem ússza ezt meg. Az olasz gyártó két autót akart idén leleplezni, ezek 3-4 hónapot csúsznak majd.

A Ferrari a többi gyártóhoz hasonlóan a lehető legtöbb 2020-as kiadástól igyekszik megszabadulni a járvány miatt, ami a vezérigazgató, Louis Camilleri szerint csúsztat egy pár modellt. Legutóbb a General Motors jelezte, hogy bár az új, elektromos GMC Hummer bemutatója később lesz, a gyártás megkezdésének időpontja nem változott. A Ford Mustang Mach-E gyártása és kiszállítása is érintett a dologban.

A cikk a Ferrari 2020-as becsléseit is tartalmazza, miszerint 4-15%-os visszaesés lehet az eladásaikban 2019-hez képest. A cég a tavaly bemutatott ötből négyet így is piacra dob idén, eddig csak az F8 Tributók kiszállítása kezdődött meg, a másik három 2020 második felében kerülhet a vásárlókhoz.

Az említett roham miatt a Ferrarinak zsúfolt éve volt tavaly, 2019 végén arról beszéltek, ez egy csendesebb időszak lesz, de kételkedünk, hogy arra gondoltak volna, hogy két bemutatót is hónapokkal kell elnapolni. Jövőre kiderül, mi minden van még a tarsolyukban.


Max Verstappen és Alexander Albon, a Red Bull-Honda két versenyzője lehetőséget kapott arra, hogy meghajtsa a Red Bull és az Aston Martin közös fejlesztését, a Valkyrie-t.