A Koenigsegg belépett a hiperexkluzív, nagyteljesítményű GT-k világába, miután két hónapja, amikor kiderült, hogy a 2020-as Genfi Autószalon törlésre kerül, az interneten mutatták be a Gemerát. A 2+2 üléses autó eszméletlen teljesítményű és több százmillió forintosnak néz ki. Az is, legalábbis egy hirdetés alapján, amely egy foglalást árul, 2,142 millió euróért (kb. 730 millió dollárért) cserébe, ami jóval több, mint a hivatalos kezdőár.

Bár a svéd gyártó szerint a Gemera majd 2022-ben kerül gyártásba, a hirdetésben nincs szó esetleges kiszállítási dátumról. Az áll még benne, hogy a kiszállítás kilométerei lesznek majd az autóban, idén márciusban lett regisztrálva, és szürke lesz, teljesen bőrbe burkolt utastérrel, mint a fenti, hivatalos képen látható.

Az eladó egy német használtautó-kereskedés dortmundi és esseni telephellyel, akiknek rengeteg másik elképesztő árú modell is van a kínálatában a Bentleyktől a Porschéken át a Teslákig, de Audik, BMW-k vagy Volkswagenek is megtalálhatóak náluk. Aki esetleg érdeklődik, mindenképpen nézesse meg a dolgot egy ügyvéddel a biztonság kedvéért, de a gyártóval sem rossz ötlet kapcsolatba lépni.

Az autóipar egyik komoly megváltójának kikiáltott Gemerában egy kis, 2,0-literes, háromhengeres motor van két turbóval, ez maga 600 lóerőt tud 600 Nm-es nyomatékkal. Ezt három villanymotor tornássza fel 1700 lóerőre és 3500 Nm-re, így amikor az egész hajtáslánc dolgozik, a modell 1,9 mp alatt százon van, 400 km/h-s végsebességgel.


Taycan ide vagy oda, a 911-es már évtizedek óta a Porsche zászlóvivője, amely folyamatosan újabb és újabb sorozatokat él meg, ezek közül a Turbo S a következő, amely megújul: