Még a 2000-es évek elején a James Bond-sorozat huszadik filmjét, a Halj meg máskort várta. Ez volt Pierce Brosnan negyedik és utolsó lehetősége a titkosügynök bőrébe bújni, emellett az Aranyszem óta az első Aston Martin is ekkor szerepelt a filmben.

Az, hogy a brit titkosügynök ismét a brit klasszikusba ült, hatalmas hír volt. Az Aranyszem után a BMW boldogan szállított autókat Bondnak, pl. a Z8-ast. A Halj meg máskor a V12 Vanquishnek is nagy lehetőség volt, hogy nagy hullámokat, vagy legalábbis robbanásokat keltsen. A végén Pierce Brosnannek erre alapozva kellett győzködnie a céget, hogy kapjon egyet.

Egy remek, nem túl hivatalos interjúban, melyet az Esquire készített a színésszel, Brosnan a filmekről, James Bond szerepéről és a kihívásokról beszélt, amit az ő bőrében eltöltött négy film nyújtott.

Természetesen az első kérdés az Aston Martinról szól, ekkor mondja el, hogy ő eleve azt hitte, kapni fog egyet, mert a belét is kidolgozta a filmért, az pedig, hogy a gyártó is részt vett benne, azt jelentette, hogy csak akad náluk egy fölös darab.

Nem így volt azonban, és amikor ez kiderült, a sajtótájékoztatón még a kiállított Aston Martin közelébe se ment. Ügynöke folyamatosan azon dolgozott, hogy különféle fenyegető hangvételű üzenetekkel bombázza a gyártót, akik beadták a derekukat, és egy személyre szabott Vanquisht adtak neki. Sajnos ez a darab végül 2015 februárjában megsemmisült, amikor a színész malibui otthona kigyulladt, és mára már csak az ajtókon található névtáblák maradtak meg belőle.


Max Verstappen és Alexander Albon, a Red Bull-Honda két versenyzője lehetőséget kapott arra, hogy meghajtsa a Red Bull és az Aston Martin közös fejlesztését, a Valkyrie-t.