A Tesla vezérigazgatója Joe Rogan humorista podcastjának volt a vendége, itt mondta el, mik a tervei a modellel a cégnek.

A másodgenerációs Tesla Roadster már az egész galaxist bejárta, de a mi bolygónk kereskedéseibe még mindig nem jutott el. Amikor 2017 novemberében bemutatták, az ígéret az volt, hogy 2020-ban már megvásárolható lesz. Később aztán azt mondta Elon Musk, hogy a Model S frissítése után, valamikor 2020 végén kerülhet piacra.

Azonban a foglalót kifizetőknek még egy kicsit türelmesebbnek kell lenniük, ugyanis az új Roadster idén sem, de valószínűleg jövőre sem érkezik meg. Egy kétórás interjúban Joe Rogan podcastjában, melyet a Reuters szemlézett, a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk mondta el, hogy a Roadster megjelenését halasztják, hogy fontosabb modelljeik megszületését gyorsítsák.

Mikor Rogan megkérdezte, mikor vehet majd egy Roadstert, Musk elmondta, nem tud pontos dátumot mondani, de a Model Y gyártásának felpörgetése és a berlini összeszerelő üzem felépítése most az elsődlegesek:

„A Roadster olyan, mint egy desszert. Először a húst, a krumplit, a zöldségeket, ilyeneket kell megennünk.” – mondta Musk. Ez alapján az következne, hogy amint végeznek az előző két dologgal, a Roadster következik? De nem ám. A vezérigazgató szerint a Cybertruck is elsőbbséget élvez a Roadsterrel szemben. Tekintve, hogy a Cybertruck megjelenése 2021 végére van ütemezve, ez azt jelenti, hogy 2022 előtt biztosan nem látjuk a modellt

Amikor 2017-ben a Tesla bemutatta a négyüléses Roadstert, azt mondták, hogy a leggyorsabb közúti közlekedésre alkalmas sorozatgyártott autó lesz valaha. A százas sprintjére 1,9 mp-et, a negyed mérföldre 8,9 mp-et lőttek be, és a 402 lm/h-s végsebesség is olyan, amire büszkék lehetnének, de mire lesz ez elég 2022-ben, vagy később?

A cikkben linkelt Joe Rogan Experience interjúban Musk ismét tűz alá vette a vesztegzárakat, melyeket a koronavírus-járvány miatt vetettek ki több államban is. Szerinte ezek „alkotmányellenesek” és nem állnák meg a helyüket az USA legfelsőbb bírósága előtt.

Az interjú nagy része egyébként a mesterséges intelligenciára, és Musk Neuralink nevű cégére fókuszál, mely agyi implantátumokat tervez gyártani. Ez volt Musk második interjúja a humorista podcastjában, az első még 2018 szeptemberében volt, és arról volt híres, hogy a Tesla vezérigazgatója elpattintott egy jointot a műsorvezetővel.


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.