Elsősorban Európa és India itta meg a levét a koronavírus-járványnak és az amiatt bevezetett korlátozásoknak.

Nem kell szakértő piaci elemzőnek lenni ahhoz, hogy lássuk, a COVID-19 járvány és az azt követő vesztegzárak komoly sebeket ejtettek az új autók értékesítésén. Ahhoz azonban kellenek az elemzők, hogy pontos adatokat tudjunk erről közölni, és ahogy arra számítottunk, ezek katasztrofálisak. A JATO Dynamics elemzése szerint 2020 márciusában 5,55 millió egység kelt el világszerte, ez 39%-os csökkenés 2019 márciusához képest.

Ilyen nagy mértékű zuhanásra nem volt még példa, ez a legnagyobb éves havi csökkenés mióta 1980-ban a JATO megkezdte az adatgyűjtést. Még a 2008-as gazdasági világválság idején tapasztalt 25%-os esést is meghaladja.

Ha 2020 első negyedévét nézzük, itt 26%-kal, 17.42 millió egységre esett az új autók eladása 2019 elejéhez képest. A márciusi bicsaklást több tényező együttállása, például a járvány elterjedése a világon, a kulcspiacok szigorú zár alá vonása, a fogyasztói pánik és a gazdasági bizonytalanság okozta, bár utóbbi már a járvány előtt is érezhető volt.

„Ez a lefelé ívelő trend nem csak a szabad mozgás korlátozásának tudható be. Az ipart nagyban érinti a jövővel kapcsolatos bizonytalanság, ez pedig már jóval a járvány kitörése előtt felütötte fejét.” – mondta a JATO világpiaci elemzője, Felipe Munoz. Szerinte a kereskedelmi háborúk, a kisebb gazdasági növekedés és a szigorú károsanyag-kibocsátási szabályok is okolhatóak ezért.

Természetesen nem minden régiót érintett ugyanúgy a dolog, de az egyes országok között is komoly a különbség. Európa volt a leginkább érintett, ugyanis az EU-ban (Nagy-Britanniát leszámítva) összesen 848 ezer járművet adtak el márciusban, ez 52%-os csökkenés az előző évhez képest. Ez 38 éve a legalacsonyabb eladási szám volt a kontinensen. A negyedévre 3,04 millió egység lett beregisztrálva.

A legnagyobb csapást a városi- és kisautók szegmense kapta, míg a villanyautók még soha nem látott részét, 17,4%-át tették ki az eladásoknak 147,500 márciusi regisztrációval. A Tesla Model 3 volt Európa második legkelendőbb autója a kontinensen.

Kínában és az Egyesült Államokban is két számjegyű volt a visszaesés márciusban. Összesen egymillió eladással az USA 38%-os csökkenést tudhat magáénak 2019 harmadik hónapjához képest. Kínában, ahol a járványhelyzet már szinte meg is oldódott, február volt a legsúlyosabb hónap, az akkori 79%-os zuhanás márciusra 30-ra redukálódott.

Japánban, Koreában és a FÁK államaiban nagyon alacsony csökkenés volt, Latín-Amerikában 30%-ot esett a kereslet. Indiában, a világ ötödik legnagyobb piacán azonban hatalmasat tarolt az új környezetvédelmi szabályozás és a járvány kombója: egy darab autó sem kelt el itt.


Videón a Pagani legújabb kreálmánya, a közel 830 lóerős Huayra Imola, amely mindössze 1246 kilogrammos száraz súllyal mérlegelt.