Három hónappal a típus nevének bejelentése után megérkezett maga a modell is, a 100%-ban elektromos-hajtású Skoda Enyaq. Mivel most először látható az újdonság, nem meglepő, hogy amennyire csak lehet, még takargatja azt a gyártó, ám szerencsére néhány fontos információi közzétettek, így a leendő vásárlók már most megtudhatják, mire számíthatnak.
Először is egy 4.64 méter hosszú, 1.87 méter széles, 1.61 méter magas és 2.76 méter hosszú tengelytávval rendelkező SUV-ra, amely arányait tekintve valahol a Kodiaq és a Karoq között helyezkedik el, noha hosszúságra közel azonos az előbbivel. Fontos különbség azonban a Kodiaq és az Enyaq között, hogy míg előbbi hétszemélyes kivitelben is elérhető, utóbbiból csak és kizárólag ötüléses verzió lesz majd kapható.
Az utastérbe bepillantva egy 13 colos érintőképernyő és egy kiterjesztett valóság technológiát használó head-up display lesz elsőként megfigyelhető, na meg az, hogy a Skoda strapabíró, minőségi anyagokat használt. A csomagtér mérete 585 literben lett meghatározva, ami messze elmarad a Kodiaq 720 literétől, viszont tágasabb, mint a Karoq 520 literes raktere.
Technikai értelemben véve bőven lesz miből válogatniuk az érdeklődőknek, hiszen a MEB platformra épülő modellből öt különböző teljesítményszintű kivitel is elérhető lesz. A belépőszintet az Enyaq iV 50 képviseli majd, itt egy hátsó tengelyen elhelyezett villanymotor szolgáltat 148 lóerős teljesítményt, az 55 kWh (52kWh használható) kapacitású akkumulátor pedig 340 kilométeres hatótávolsággal teszi teljessé a képet.
Galéria: 2021 Skoda Enyaq teaser
Az Enyaq iV 60 esetében a fenti értékek 180 lóerőre és 390 kilométerre módosulnak a 62 kWh (58 kWh használható) kapacitású akkumulátorcsomagnak köszönhetően.
Az Enyaq iV 80 már némiképp eltér majd az előbbiektől, hiszen a 82 kWh-s (77 kWh használható) akkumulátornak hála már az 500 kilométeres hatótávolság és a 204 lóerős teljesítmény. A különbséget leginkább az szolgáltatja a típus esetében, hogy két összkerekes változat is elérhető lesz belőle, az Enyaq iV 80X 265 lóerővel és az Enyaq RS RS 306 lóerővel. A sportosabb modell 6.2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, a végsebesség pedig 180 km/órában lett meghatározva. Fontos adalék, hogy a hatótávolság mindkét kivitel esetében 460 kilométerben lett megállapítva.
A leendő vásárlók számára fontos információ lehet a töltési idő is. Természetesen lehetőség lesz az autó normál fali csatlakozón keresztüli töltésére is, mint ahogy a 11 kW-os töltődobozok is elérhetők lesznek 8 órás töltési idővel (akkumulátorfüggő), ám ami igazán érdekes az az, hogy 125 kW-os gyorstöltő használata esetén az áramforrás mindössze 40 perc alatt 80%-os állapotba hozható. A pontosság kedvéért tegyük hozzá, hogy a hivatalos közleményben nem 0-ról, hanem 10%-os töltöttségi szintről indult a gyártó.
Az idei év végén gyártásba kerülő modell jövő év elején már a kereskedésekben is megjelenhet, vagyis hamarosan álca nélkül, testközelből is megfigyelhető lesz.