Még 2018-ban ismertette a Ferrari merész 2018-2022-es termékstratégiáját 15 új modellel. Ebből öt már tavaly debütált, az F8 Tributo, az F8 Spider, a 812 GTS, az SF90 Stradale, és a Roma, kettő 2020 második felében, a Purosangue pedig 2021-ben mutatkozik be.

A zsúfolt naptár mellett – mely a Monza SP1 és SP2 speedstereket is tartalmazza – ez a stratégia egy V6-os motorsorozat bevezetésével a hangsúly hibridek felé tolódását is jelzi. A hírek szerint az egyik készülő Ferrari egy hibrid sportkocsi lesz egy ilyen hathengeressel.

A képeinken lévő lehet az? Nem tudni biztosan, de ez a 488-as prototípusnak kinéző autó az álca alatt egy teljesen új hibrid is lehet. A Ferrari maranellói gyára közelében felfedezett példány a magas feszültséget jelző matricákkal egyértelműen valamilyen elektromos modellt feltételez.

Sem a 488 GTB-re, sem a Pistára nem hasonlít jobban megnézve, a két kipufogó jóval feljebb van, kb. mint a Stradalén, csak nem olyan közel egymáshoz. A motortérből az utastérbe kék vezetékek húzódnak, valószínűleg mérőműszerekre kötve. Egyes szögekből látni, hogy a műszerfalon egy nagy vörös vészleállító is van a legrosszabbra készülve.

Galéria: Ferrari hybrid test mule spy photos

Egy másik példány is van a képeken, ugyanolyan álcával, de más kerekeken. A sárga matrica alapján szintén hibrid lehet. Mindkettejük hátsó ablaka mellől hiányoznak darabok, ami egy tesztpéldány esetében azért nem olyan furcsa.

Bár a hírek szerint a Dino feltámadhat, a Ferrari kereskedelmi igazgatója, Enrico Galliera ezt cáfolta tavaly. Ezekben a pletykákban az Alfa Romeo 2,9-literes V6-osa szerepelt a Giulia Quadrifoglióból, illetve egy villanymotor.

Mindenesetre lesz V6-os Ferrari és lenne is értelme a V8-as, V12-es modellek alá belépőszintre egy ilyet hozni. Az is logikus, hogy hibrid legyen, tekintve, hogy a cég terve az, hogy 2022-re 60%-ig hibrid legyen a felállás. Ez azonban nem a Dino néven fog megtörténni.


Kívül-belül megújult a Volvo S90, V90 és V90 Cross Country trió, noha a legnagyobb változást minden bizonnyal az enyhe hibrid hajtáslánc bekerülése jelenti