A Renault 2015 februárjában rántotta le a leplet SUV modelljéről, amely már első évében remek eredményeket ért el az európai piacon. 2018 szeptemberében aztán érkezett a frissített változat, amiből könnyedén kikövetkeztethető, hogy a modell szép lassan életciklusa végéhez közeledik.
Erről ír a brit Autocar is, amely szerint az új Kadjar akár már 2021-ben megérkezhet a kereskedésekbe. A lap értesülései szerint több dizájnbeli változtatásra is számíthatunk, az autón ugyanis megjelenhetnek a legfrissebb Clión és Captur-ön már látott elemek. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egy teljesen új modellt kell elképzelni, hiszen az új verzió egyértelműen a jelenlegi-generációs Kadjar evolúciója lesz.
A külső stílusjegyek frissítése mellett az utastér is jelentős átalakuláson eshet át, ugyanis megjelenhetnek az érezhetően minőségibb anyagok és egy nagy méretű, vertikális elrendezésű megjelenítő is helyet kaphat a műszerfalon.
A középkonzol esetében letisztultabb dizájnja kell számítanunk, az anyagminőség javulása pedig ezen a fronton is érezhető lesz - már persze, ha hihetünk a jelenleg rendelkezésre álló információknak.
Az új Kadjar a Szövetség CMF-C platformjára kerül megépítésre, ez pedig ugyanaz az architektúra, ami a Nissan Qashqai és a Mitsubishi Outlander alatt is megtalálható. Utóbbiból egyébként szintén jövőre érkezhet az új-generációs modell, melynek bemutatóját a Kadjar megjelenése elé teszik.
Mechanikai téren nem lennénk meglepve, ha a Kadjar esetében a hibrid hajtásláncban látná a jövőt a Renault, ám az továbbra sem tiszta, hogy a francia gyártó hajlandó lesz-e hátat fordítani a dízelmotornak úgy, ahogy a Nissan a Quashqai esetében teszi.
A Renault bemutatta legújabb tanulmányát, mely egy elektromos-hajtású SUV lett. A futurisztikus megjelenésű modell akár 700 kilométer megtételére is képes lehet.