A közösségi médiában megosztott felvételen az autó jó néhány eleme felvillan, köztük az ST embléma a hűtőrácson, a LED fényszórópáros, a nagy méretű felnik és az ST-jelzéssel ellátott Recaro sportülések is, ám a legérdekesebb, hogy most először már az autó háromhengeres turbómotorjának hangját is hallhatjuk.

Néhány hónappal ezelőtt már felbukkant egy fotósorozat az interneten, amin sokak szerint a Puma ST változata volt látható, ám vagy nem ez volt a helyzet, vagy pedig a Ford meggondolta magát, ugyanis a mostani felvételen látható modell már jellegzetesebb hűtőrácsot, nagyobb hátsó spoilert és dupla kivezetésű kipufogórendszert vonultat fel, vagyis egyértelműen sportosabbá vált.

Néhány pillanat erejéig az utastérbe is betekintést nyerhetünk, és láthatjuk, hogy az RS jelzést az ülések fejtámlájában és a kormányon is elhelyezte a gyártó, vagyis gőzerővel igyekeznek kihangsúlyozni, hogy itt bizony nem egy alapmodellről van szó.

 

Az új Puma annak a hetedik-generációs Fiestának az alapjaira került megépítésre, amelynek ST változata egy 1.5 literes, háromhengeres benzinmotort vonultat fel a motorháztető alatt. Ennélfogva nem meglepő, hogy a Puma ST-ben is ugyanez az egység kapott helyet, vagyis többé-kevésbé az is biztosra vehető, hogy a vásárlók 200 lóerős teljesítményre, 290 Nm-es nyomatékra és hatsebességes manuális váltóra számíthatnak.

Mivel a Puma ST felépítéséből adódóan valamivel nehezebb lesz, mint a Fiesta ST, a gyorsulási adatokban lehet majd némi eltérés, ám nem gondolnánk, hogy utóbbi 6.5 másodperces 0-100-as sprintidejétől és 232 km/órás végsebességétől olyan sokkal elmaradna.


A Ford Mustang Mach-E lesz az amerikaiak első, teljesen elektromos Mustang néven futó modellje. Sokak szerint ezt a nevet eléggé ráerőltetik, de a cég készített egy videót, amiben bemutatják, benne is van potenciál.