A Lumma Design tavaly jelentette be, hogy egy karosszériacsomagot készítenek a BMW X7-eshez, most pedig apró változtatásokkal piacra is dobták. A CLR X7 névre keresztelt csomag olyan aerodinamikai változtatásokat tartalmaz, mint a kidomborított első és hátsó kerékívek, és egy spoilerpáros, egyikük a tetőn, a másik a csomagtérajtón.

A dél-stuttgarti tuningcég karosszériájának ára 16750 euró. Ez kb. 5,7 millió forintnak felel meg, ráadásul erre még rájön az áfa, a felszerelés és a festés költsége is. Még többet kell fizetni a CLR 24 RS nevű kerekekért. Ezek elől 10*24, hátul 13*24 colosak, de 23 colos darabok is kérhetőek.

A BMW tuningolt csúcsmodelljének a belsejét még nem mutatták meg, de a Lumma már jelezte, hogy ott is sok újításra számíthatunk. Részletesebben: az X7-est az ügyfél a maga szája íze szerint módosíthatja többfajta bőrválasztékkal, amit aluminiumpedálok és behímzéses szőnyegek kísérnek. Ennyi pénz mellett is meg kell azonban, hogy elégedjünk a gyári teljesítménnyel, a motorhoz ugyanis a Lumma nem nyúlt.


Galéria: Lumma CLR X7