Nem sokkal svéd és belga gyáraik újraindítását követően a Volvo Cars egy jóval kellemetlenebb lépést is bejelentett hazai alkalmazottainak. A gyártó 1300 szellemi munkát végző beosztottól válik meg Svédországban, „és tovább vizsgálják a tanácsadói szerződések csökkentésének lehetőségét.” A cég hangsúlyozta, hogy a gyártást végző dolgozókat ez nem érinti. A Volvónak 24 ezer alkalmazottja van Svédországban, ebből kb. kétezren tanácsadói munkát végeznek.

A lépéseket a cég azért hozta meg, hogy „hatékonyan tudjanak helyezkedni a hosszú távú növekedés szempontjából.” Hozzátették, hogy a leépítések pontos számát és módját a szakszervezetekkel való, várhatóan hosszú egyeztetések után fogják bejelenteni.

„A Volvo Cars szeretne az átállás élén lenni olyan területeken, mint az online kereskedés, a villamosítás és az önvezető technológia.” – írja a gyártó közleményében. Az ezekbe a területekbe fektetett komoly pénzek után a Volvo most a saját fenntartási költségeit szeretné csökkenteni.

„A cég emellett agilisabb szeretne lenni, és megszabadulni azon hierarchiáktól, melyek lassítják a döntéshozatalt.” – folytatódik a közlemény. A gyártó szerint a koronavírus-járvány „növelte a ma bejelentett lépések szükségét”, de nem ezt tartják a fő oknak.

„Erősebben szeretnénk a koronavírus-válságból kikerülni, ezért csináljuk ezt. Fontos lesz, hogy a megfelelő autók legyenek nálunk, amikor vége lesz ennek az időszaknak, sok villanyautóval, és véleményem szerint az interneten is többen fognak bevásárolni.” – mondta el a Reutersnek a Volvo Cars vezérigazgatója, Hakan Samuelsson.


Kívül-belül megújult a Volvo S90, V90 és V90 Cross Country trió, noha a legnagyobb változást minden bizonnyal az enyhe hibrid hajtáslánc bekerülése jelenti