A kínai rivális egyik mérnöke, aki korábban a Teslának dolgozott, szerintük átmenekítette a szoftver alapjait új munkahelyére.

A Tesla jogorvoslatot követel a kínai Xpeng ellen, ugyanis állításuk szerint ellopták és felhasználták az Autopilot forráskódját saját autóikhoz. A kaliforniai gyártó egyre nagyobb elánnal szeretné bizonyítani, hogy a rendszeren dolgozó mérnök, Guangzhi Cao Apple Airdroppal letöltötte a robotpilóta forráskódját mielőtt az Xpenghez csatlakozott, írja a Bloomberg.

Miután a Tesla feljelentette, Cao beismerte, hogy egy részét valóban letöltötte a forráskódnak, de mielőtt elhagyta a gyártót és csatlakozott a kínai céghez, törölte azt. Miután beidézték őket, az Xpeng Cao laptopjának teljes fájllistáját elküldte több, mint 12 ezer dokumentummal, és kijelentették, nem az ő forráskódukat használják.

Az új keresetben a Tesla azt állítja, Caot akkor vette fel magához az Xpeng, amikor az Apple egyik volt mérnökét is, akit szintén azzal vádolnak, hogy titkokat adott el a gyártónak. A Tesla szerint Caot és az Apple korábbi alkalmazottját ugyanaz szervezhette be az Xpengbe azzal a céllal, hogy a Tesla és az Apple titkait megkaparintsák.

„Minél több a hasonlóság a két ügy között, annál kevésbé lehet ezeket a hasonlóságokat véletlen egybeesésnek tekinteni, és annál nagyobb eséllyel lehet a két ügy tervezett akció végeredménye.” – áll a Tesla közleményében.

A Tesla egy, Cao és egy barátja közötti üzenetváltás miatt is aggodalmát fejezte ki, nem sokkal azután, hogy a volt Apple-mérnököt Kaliforniában még 2018. júliusában egy Kínába tartó repülőre való felszállása előtt letartoztatták. Ebben Cao a Tesla szerint azt írta barátjának, a mérnök „biztos korábban megállapodott a dokumentumok áráról.” Az üggyel kapcsolatos hírek alapján azonban ezt az üzenetet a másik fél küldte.

Az Xpeng közleményben reagált a vádakra: „A Tesla legújabb követelése átlépett egy határt, a saját feltételeik alapján akarnak minket kiforgatni szellemi tulajdonunkból, eközben pedig folyamatos megtévesztéssel igyekeznek bemocskolni a nevünket. A Tesla kísérlete a két kínai mérnök összemosására merő spekuláción és általánosításon alapul.”


A Tesla Model Y első darabjai a vártnál jóval korábban, akár már márciusban kikerülhetnek a gyártó kezei közül, ezért itt egy rövid videó, ami megmutatja, mit kell tudnunk az új modellről.